~kis cigaretta, te hidd nekem el, hogy engem is csak égve dobtak el..

S ha Te is egyszer-másszor szomorú leszel, s hasztalanul jársz-kelsz az emberek között, a szomorúságodon nem segít senki, és úgy érzed, mintha valami nagy-nagy súly ülne a lelkeden, és napról napra jobban belefáradsz, s talán már azt is hiszed, hogy nem bírod tovább: egy este szökj le titokban a tóhoz. (...) Ha szomorúságoddal a tó partján megállsz: olyan kék lesz a víz, mint még sohase volt. A legcsöndesebb szellő indulását meghallhatod, akkora lesz a csend, s ameddig ér a nádas: minden nádszál csak neked muzsikál akkor. (...) Hunyd be a szemed, ha látásod már nagyon gyönge lesz, akkor és egyszeribe látni fogod a madarak táncát bent a tocsogóban. És akkor, azon a csöndes estén maga a tó mesél neked tovább, folytatja ott, ahol én abbahagytam. És akkor a csöndes estén, Te elfelejted, egészen biztosan elfelejted, hogy szomorú voltál.

ne tervezgesd előre az életed, hagyd, hogy magától alakuljon.. ne keresgélj a tökéletes pasi után, hagyd, hogy ő találjon rád.. az élet olyan egyszerű.. a dolgok épp csak annyira komplikáltak, mint amilyenné tesszük őket

Ezt most neked,ezt most rólad,ezt most érted írom,bár nem kérted,de életem jelentős része lettél.

Álmaimba merülök, a
fantázia mély világába. Csodaképek, ámított boldogság. Emlékek
csoportjai rohannak meg, és elveszek... elveszek, már nincsen idő,
nincsen tér.... repülök a képzelet szárnyán. Keveredik a múlt és a
fantázia, bódít minden. És égek, égek, mert valami forrót érzek bent,
ami teljesen felhevít. Elolvad minden jég bennem, fagyos kezeim sem
dermedtek többé, érzem ahogy ott is szétárad a forróság. Csak azt
sajnálom, hogy nem vagy itt velem. Éghetnénk ketten egy tűzben......
Érezhetnénk egymás forró csókjait és öleléseit. Azt akarom, hogy még
jobban égess... égess el.... hogy többé ne érezzem a valóság ridegjét,
csak a boldogság tűz forró énjét. Mi ez? Megrémülök vagy megőrülök?
Elveszek... segíts, ránts vissza valóságba, mielőtt végleg elnyel a
forróság végtelen és többé nem tudok felébredni! Odaveszek, mi lesz ha
kialszik a tűz és a hidegben megfagyok majd? De nem! A valóság sosem
lesz olyan hideg,hogy a forróság után bármikor is megfagyjak! A lángok
oly magasra csapnak fel, hogy ha kialudni készülne akkor is
tudom takarékra tenni, és mindig ad majd meleget, akkor is mikor már
egymagam töltöm el hideg téli estéimet. Ne, ne ránts vissza, inkább
gyere velem. Fogd a kezem, érezd a lángolást, nem fogsz csalódni
benne... Érezd meg, s égj égj ebbe a felejthetetlen és örök tűzben...

Az élet tele van illúziókkal .. *

Olyan erőszakosak vagyunk, nem? Úgy félünk az öregedéstől, hogy
megteszünk ellene mindent. Nem vesszük észre, hogy az a legfontosabb,
hogy legyen kivel megöregedni. 

 

 Van egy pont, ahol a kislányból nő lesz. Egy pont, ahol legyőzöd a félelmet. Egy pont, ahol kiborulsz. Egy pont, ahol már csak röhögünk
mindenen. Egy pont, ahol már nem agyalsz. Egy pont, ahol erősnek kell
lenned, és egy másik, ahol elgyengülhetsz. Egy pont, ahol az extázis
kezdődik. Egy pont, ahol minden bölcsességedre szükség van, s egy
másik, ahol újra kisgyerek lehetsz, ha arra vágysz... Mindig van egy pont. `

van egy hely távol, ahol mindenki a barátom. :)

Guruljunk le patakparti víztükröt lesve,
A kis fahídon menjünk át halakat keresve!
Olcsó hippik vagyunk, még te is az lehetsz,
Ahogy hullnak a virágszirmok: szeretsz vagy nem szeretsz?

Talán, ha a gondolatokat lehetne hallani,
nem is kéne szerelmet vallani másodpercenként,
és térdre rogyva esketni a hűséget.
Meséket mondhatnál, amikből megtudnám,
ki vagy - te, aki mindig itt vagy,
de valahogy mégis folyton hiányzol,
mint a légszomj - fojtón hiányzol. 

 Nem tűntem el,
Csak egy távoli bolygón jártam lehunyt szemekkel.
De kinyílt lassan a szem,
Most is rád ragyog,
Könny reszket benne,
Mert látom, hogy vak vagyok.